Ubuntu/Linux

Elfelejtett Windows jelszó visszaállítása

Előfordulhat, hogy az ember elfelejti a Windows jelszavát. Ilyen esetekre találta ki a Microsoft a jelszó visszaállító lemezt. Azonban előfordulhat, hogy könnyelműen nem csináltunk ilyent, mert a jelszavam csak nem felejtem el. Pedig most ez történt. Ebből az írásomból kiderül, hogy BackTrack Linux segítségével hogyan is állítsuk alaphelyzetbe az elfelejtett Windows jelszavunk.

Tovább →

Parancssor használata Linux rendszereken I.

Anno a Szoftverteszt.hu oldal linux szekciójába készítettem egy leírást a linux shell parancsokról. Az írás némiképpen hiányos volt, valamint nem üti meg a jelenlegi minőségi mércémet. Ezért úgy döntöttem újraírom az egészet. Mivel igencsak hosszú írás lenne, ezért több részletben fogom közölni. Az első részben a shell alapvető használatáról lesz szó, valamint az alapvető fájlkezelő parancsokról.

Tovább →

WLAN hálózatok feltörése Linux segítségével

A cikk elején szeretném tisztázni, hogy az itt leírt módszerek működnek, teszteltem őket. Ám, hogy mire használja a kedves olvasó nem vállalok érte felelősséget. Akár bűncselekmények is minősülhet más védett hálózatának a feltörése. Alaptétel, hogy feltörhetetlen hálózat nincs, csak kevés idő.

Tovább →

Andoid futtatása PC-n

Az Android-x86 projektnek köszönhetően x86 utasítás készletű processzoron is futtatható az android operációs rendszer. Jelenleg pár eszköz támogatott teljes körűen a projektnek köszönhetően, azonban kisebb-nagyobb hibákkal VirtualBox-ban is futtatható a rendszer. Ezen leírásban az Android-x86 telepítését nézzük meg VirtualBox segítségével.

Tovább →

Szerver Otthonra Linux alapon – III. Rész

A sorozat előző részeiben eljutottunk odáig, hogy van egy szerverünk a helyi hálózaton. Ami nagy valószínűséggel teszi a dolgát. Ez elég lehet örömre és boldogságra. Azonban ha már 24/7-ben járatunk egy gépet, akkor esetleg jó lenne munkahelyről/suliból is elérni a szerverünket, időközönként ránézni, fájljainkhoz hozzáférni.

Tovább →

Szerver Otthonra Linux alapon – II. Rész

Az írás sorozat előző részében feltelepítettük az alap rendszerünket, majd erre tettünk egy SSH szervert, hogy távolról adminisztrálhassuk. Azonban az érdekes rész most kezdődik. Ugyanis most fogunk egy pár szolgáltatást telepíteni. Név szerint: Webmin-t, samba-t, valamint egy torrent klienst.

Tovább →

Szerver Otthonra Linux alapon – I. Rész

Egyre több családban van egynél több számítógép (Csak a mi családunkban van 3db). Ahogy a gépek száma nő, úgy merül fel igény olyan funkciókra, mint fájl és nyomtatómegosztás, biztonsági mentés, stb… Kézenfekvő megoldás ilyenkor egy szerver beállítása. Ezen cikksorozatban szervert építünk otthonra, méghozzá Debian Linux felhasználásával.

Tovább →

Rendszer (újra)telepítés USB kulcsról

Egy ideje már elérhető a 11.04-es változatú Ubuntu, ezért gondoltam ideje frissíteni 10.10-ről. Mivel nem akartam egy üres CD-t elpazarolni a telepítőjére (Környezet tudatosság mindenek előtt), ezért gondoltam kísérletezgetek egy kicsit USB kulcsról telepítéssel. Ezen írásban Linux disztribúciók és Windows telepítésével foglalkozok USB meghajtókról.

Tovább →

Ubuntu & 5.1 Hang

A Gépemben lévő ALC852-es HDAudio Chip-et alapból 2 csatornásnak ismerte fel az Ubuntu. Ez nekem nem igen jó, mivel 5.1-es hangrendszerem van, és filmek esetén szeretnék 5.1-et hallani, valamint az sem ártana ha a sztereó zenéimet 5.1-ben tudnám hallgatni, mint Windows esetén. Ezen leírásból kiderül, hogy hogy is lehet ezt elérni.

Tovább →

Ubuntu telepítése

A Linux amely embereknek lett tervezve a filozófiájuk szerint. Tény, hogy az elmúlt 1-2 évben egy csomó fejlesztés történt annak érdekében, hogy egy Windows-t ismerő földi halandónak ne kelljen a purgatórium bugyrait megjárnia, ha alternatív operációs rendszert szeretne használni. Az XP hamarosan lejáró termék támogatása miatt, ha nincs lehetőség Windows7-re frissíteni, akkor mindenképpen ajánlott ismerkedni a rendszerrel, mivel biztonságosabb, mint egy közel 10 éves rendszer, és ráadásul még pénzbe sem kerül. Kísérletező kedvű olvasóknak is szintén ajánlom.

Tovább →