2017 – Az összefoglaló

Tavaly abszolút nem voltam aktív itt a blogomon, amit nagyon sajnálok. Az idei év elején két fogadalmat tettem.  Ebből az egyik, hogy többet írok. A másikról egyenlőre nem szeretnék beszélni, mert kicsit sablonos és nem biztos, hogy van bennem elég erő a megvalósításához. No, de felesleges bevezető szószaporítás nélkül jöjjön, milyen is volt számomra a 2017-es év.

Az új munkahely

Az év számomra egy új munkahellyel indult, ami kicsit külföldre szakadást jelentett. Pontosan az “állítsuk meg” kampány Belgium fővárosa mellé Antwerpenbe. A Blogon tudatosan kerültem a politizálás minden formáját, de azt azért szeretném elmondani, hogy ha még valakinek kétséges lenne: Brüsszelt és Belgiumot nem igen kell megállítani, mert több évszázada elvannak ők ott, ahol vannak. Lenne mit tanulni tőlük.

A munkahely sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Ennek több oka volt. Az első ok, amit kiemelnék, az a rossz projekt. Kikerülésünkkor “tesztnek” kaptunk egy-egy projektet a kollégámmal. Ő egy ASP.NET alkalmazásba segített be kezdőként én meg kaptam egy szörnyszülöttet. Egy, az ottani gyémánt üzletekhez kapcsolódó vállalat irányítási rendszer kipofozását. Első hallásra izgalmasnak tűnhet a projekt, azonban egy kalap sz*r volt konkrétan.Egyedüli fejlesztőként egy szélmalom harc volt. A projekt lényegében 6 alkalmazás egybegyúrásaként született meg.

Amikor a projektre kerültem, egy félig elkészült modul kipofozását kaptam feladatul. Meg kell mondjam, nem volt egy túl izgalmas feladat napokig, hetekig hibát keresni és debuggolni úgy, hogy az ügyfél konkrétan mondhatni reprodukálhatatlan hibajelentéseket tett Word doksik formájában, amiket e-mailben küldött el. A hab a tortán az volt, hogy a szoftver súlyos tervezési hibával készült és holland nyelven volt írva minden. A változók, az osztályok, a táblanevek, egyszóval minden. Ja és persze nulla komment…

Folytathatnám az ócsárolást, de a lényeg az, hogy egy amúgy is stresszes nap után bekövetkezett indokolatlan főnöki lecseszés után úgy döntöttem, csinálja ezt a sz*rt az, akinek 6 anyja van.

Az újabb munkahely

Tehát egy péntek délután betelt a pohár. Épp szabadságra mentem, mert lakásfelújítottunk. Gondoltam egy nagyot és szétküldtem az önéletrajzomat számos helyre és hívtak is. Így a következő héten egy napot csak az állás interjúk lebonyolítására szántam, aminek az lett az eredménye, hogy a hét végére 4 ajánlatot is kaptam, amiből válogathattam.

Végül az Evosoft-ot választottam. Az ok egyszerű volt: itt ténylegesen mérnöki munkát ígértek, ami meg is valósult. Egy remek csapatban dolgozunk egy viszonylag jól átgondolt szoftveren. A munka nem unalmas és kihívásokkal teli. Kiélhetem az alkotó vágyam.

A nyár

A nyáron, ahogy említettem korábban, lakásfelújításba vágtunk. A lakásfelújítás egy igen stresszes folyamat. Állítom, hogy ma Magyarországon rendes szakembert nem igen talál az ember, hacsak nem valakinek az ismerőse. Összességében egy hónap tömény szívás volt, pedig a szakembert igénylő folyamatok “csak” elektromos hálózat felújítás volt, konyha csempézés és festés. A többi kiegészítő dolgot, mint a hálózat kiépítése meg tudtuk oldani helyben, illetve számos kisebb átalakítást is.

Szintén nyáron jártunk Ausztria első szabadtéri, teljesen Hard zenei fesztiválján, a Shutdown-on, ami egy érdekes élmény volt. A helyszín egyedi. Részletes beszámolót a szintén nyáron indult Harderstyles.hu blogunkon írtunk. Ízelítőnek egy After film 🙂

Az ősz

Ősszel ismét belevetettem magam a tanításba, óraadóként a JGYPK-n évek óta viszem az adatbiztonság, adatvédelem kurzust, amit megmondom, őszintén szeretek. Szintén ősszel beneveztem az ithon.info keretében szervezett első Országos IT Megmérettetésre. Érdekes verseny volt itt. Hacking kategóriában országos 6. helyet sikerült megszereznem, ami 528 indulóból nagyon nem rossz eredmény. C# kategóriában csak az országos 25. helyre futotta. Ezt a kategóriát többször elhibáztam. Nem olvastam át rendesen a kérdést és választ, hanem csak gyorsan, reflexből rávágtam a megoldást. Nem baj, majd idén, ha ismét lesz, jobban ügyelek erre.

Idén szintén sikerült kijutnunk a Qlimax-re, ami díszlet tekintetében kritikán aluli volt, viszont zeneileg kiemelkedő volt. A Frequencerz szett és az utána következő Phuture Noize szett az este fénypontjai voltak. Marco szettje egyszerűen zseniális volt. Nem igen lehet szavakkal leírni. Maradjunk annyiban, hogy ez után a két szett után nem igen éreztem a lábamat és nem igen volt hangom.

Könyves dolgok

Szintén idén elkészült a Programozható elektronikák 2017-es frissítése is, amibe nem kevés munkát fektettem, de még mindig nincs kész. Viszont ezt már elfogadtam. Ez kb. sosem lesz kész. Tekinthető egy rolling release-nek, amit időről időre javítok.

Viszont lassan kinövi a PDF fájlt, ezért valami új platformot/formátumot kell neki találnom, mert 1000 oldalnyi okosságot bővíteni így lehetetlen. A jövőbeni tervekről a későbbiek folytán részletesen beszámolok egy könyves beszámolóban. A C#tutorial.hu oldalra sem tudtam annyit fordítani, amennyit szerettem volna, de idén remélhetőleg már ez is másként lesz.

Összegzés

A 2017-es év egy utólag gyorsan eltelt év volt, ami számomra nem mondhatom, hogy rossz volt. Év elején attól tartottam, hogy meg fogom bánni a tanári pálya elhagyását. Hiányzik egy kicsit a figyelem központjában lenni és a tanítás. Viszont a főiskolás előadásaim kapcsán döbbentem rá, hogy mennyire túlhajszolt voltam tanárként. Kipihenve és úgy, hogy nem a 10.-13. órádat adod, egész más előadni. Sokkal felkészültebb és szakmaibb tudsz lenni, legalábbis szerintem. Viszont a fő kritikus rétegtől, a diákoktól nem igen kapok visszajelzést, így nem tudok nyilatkozni a nevükben 🙂

Kiemelt kép forrása: http://www.hepi.ac.uk/wp-content/uploads/2017/12/2017_clock.jpg