Blur

Mostanában már nem olyan sok rosszul átírt konzol játékkal lehet találkozni a PC-n, mint régen. A mai gyöngyszem játék, amiről beszélni fogok, éppenséggel egy ilyen, nem éppen mai játék, a Blur.

A Blur 2010-ben jelent meg a PC-re és Xbox-ra. Igazából a megjelenésekor nem kapott annyira rossz értékeléseket, annak ellenére, hogy a PC-s verzió szinte nulla testreszabási lehetőséggel rendelkezik, mind irányítás, mind grafikai téren.

Ebből adódóan, mikor először kipróbáltam a PC-s verziót, nem igen nyűgözött le. Inkább kínszenvedés volt játszani, mint élvezetes. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy akkoriban nem volt kontrollerem a PC mellé.

Alapvetően szerintem a PC játékok irányítását egérre és billentyűzetre kell kihegyezni, mivel a kontroller opcionális tartozék. Egy PC játék eleve bukásra van ítélve, ha kontroller kell ahhoz, hogy egyáltalán élvezhető legyen a játékmenet.

Így anno a Blur nem hagyott bennem egy mély nyomot. Aztán végül is pár hete Xbox-on adtam neki egy újabb esélyt, mivel igen olcsón beszerezhető. Nem volt egy gazdasági siker a megjelenésekor, így eBay és társai oldalakon pár ezer forintért megvásárolható igen jó állapotban.

A történet tanulsága röviden az, hogy a nem megfelelően kidolgozott irányításrendszer drámaian befolyásolja egy játékról alkotott véleményünket. A Box verzió zseniális, a kontroller rendszer tutorialt nem is igényel. Konkrétan nincs is. A karrier mód elején rögtön versenybe dob a játék és mégis természetesen adódik minden.

A játékmenetet úgy tudnám jellemezni, mint amikor az eredeti, 2006-os Need for Speed Most Wanted találkozik a Carmageddonnal vagy a Rollcage Stage-el, vagy  a Mario Cart-al. Ez alapvetően nem hangzik rosszul, de nehéz kivitelezni, hogy jó legyen, viszont sikerült nekik. A karrier 9 körre osztott, amiben a Most Wanted-hez hasonlító játékmenetben 8 “fő gonoszt” kell legyőznünk. A 9. kör korábbi gonoszok újra felhasználása.

A versenyek célja értelemszerűen az, hogy megnyerjük őket, viszont elég egy versenyen 3. helyen befutnunk ahhoz, hogy tovább léphessünk. Ez némiképp csökkenti a frusztrációt egy-egy nehéz verseny esetén. Egy versenyt kétféleképpen nyerhetünk meg: beautózunk “egyszerűen” a célba, vagy a pályákon elhelyezett felvehető fegyverekkel ledaráljuk az ellenfeleket.

Minden verseny alatt van egy Fan Target és egy Fan Run mód is. A rajongók azért fontosak, mert a karrier módban továbblépési feltételként szolgálnak, illetve minél több rajongónk van, annál több autó közül választhatunk egy-egy versenyben. A Fan Run elég primitív, mivel “egyszerűen” megadott idő alatt különböző kapuk érintésével kell végigmennünk a pálya egy szakaszán. Ha ezt teljesítjük, akkor a rajongók száma növekszik.

Az egyszerűen szót nem véletlen használtam idézőjelek között, mert ez a játék minden, csak nem egyszerű. Viszont a nehézség igen jól van elosztva, így egyáltalán nem éreztem azt, hogy lehetetlen lenne megcsinálni. Kellemes kihívást nyújt minden verseny.

Sajna a játék a megjelenésekor nem igen teljesített jól az eladásokban, így a fejlesztő csapat csődbe ment. Ez hatalmas kár olyan szempontból, hogy a folytatásra esély sincs. A bukás oka alapvetően nem az volt, hogy rossz a játék, hanem a rossz megjelenési időpont és a kevés marketing.

További előnye a játéknak, hogy akár négy játékos is játszhatja osztott képernyőn. Így egy pár sör mellett igen jó party kellék lehet.

Mindenesetre egy gyöngyszem ez a játék. Ha tehetitek próbáljátok ki. PS3-on is elérhető, a PC-s verzió viszont kerülendő. Vagy ha már mindenképpen PC, akkor olyan kontroller a játékhoz, amin van analóg kar.