DVD Ripp készítése

Anno 2008-ban a Szoftverteszt.hu-n készítettem egy leírást, hogy hogyan is kell Mplayer/Mencoder segítségével egy DVD lemezt MKV-ba menteni. Azonban azóta eltelt majdnem 3 év. Azóta megjelent a Handbrake nevezetű konvertáló eszköz, amely erre a célra kitűnően alkalmas. Sőt, annyira okos, hogy közvetlenül tud készíteni iPhone/iPad/iPod kompatibilis Mp4 fájlt a DVD lemezünkből. Ezen leírásban Handbrake segítségével fogunk egy kiválasztott DVD-ből Mp4 fájlt készíteni.

Megjegyzés: Az ezen eljárással készített másolatok terjesztéséért harapnak a szerzői jogvédő maffiák szervezetek szinte minden országban (hozzáteszem valamilyen szinten jogosan). Személyes felhasználásra sem biztos, hogy jogszerű ilyen másolatok készítése, azonban úgy gondolom, hogy ha megvettem a DVD-t, akkor annak tartalmát (a filmet) megtekinthetem a telefonomon is. Mivel nem vagyok jogász, és ráadásul lusta is voltam több oldalnyi jogi szöveget elolvasni, ezért mérlegeld, hogy jogsértést követsz el, még akkor is, ha rendelkezel a film bolti DVD változatával.

A konvertáláshoz, csupán a Handbrake nevezetű szoftverre lesz szükségünk, amely a http://handbrake.fr/downloads.php címről szerezhető be Linux, MAC és Windows platformokra is.

A program indítása után és a DVD lemez meghajtóba helyezése után a Source lenyíló menüből ki lehet választani a DVD lemezünket, mint forrást.

A forrás megnyitása után egy tájékoztató figyelmeztetést kapunk, hogy nincs megadva alapértelmezett kimeneti mappa, de a program ennek használatára van beállítva, ezért adjunk meg egy kimeneti fájlt. Ez a Handbrake automatikus beállítása. Amennyiben a beállítások között megadunk egy mappát, a kimeneti fájlok oda kerülnek automatikusan.

Ezután Container legördülőből ki kell választani a kimeneti tárolót. Az MKV formátum előnye, hogy a DTS és AC-3 hangsávok újrakódolás nélkül bele kerülhetnek. Amennyiben a Bal oldalon található Presets menüből lett beállítás választva akkor ez a menüpont lényegtelen.

Mivel jelen esetben nem iPad/iPhone/iPod a cél eszközöm, ezért részletesen beállítok mindent. Az előző képen látszik, hogy a Cropping Automatára volt állítva. Így a kép tetejéből és aljából le akart venni 70 pixelt, mivel a DVD nem 16:9-es arányú. (utálatos dolog egyébként az ilyen) Jelen esetben 0-ra állítottam a Crop értéket (magyarán alul felül marad a 70 pixel) Aztán a Videó szélességet 720-ra állítottam, majd az Anamorpic Loose értékre állítása után a Display Size 1024×576-ra változott. Ez volt a cél. Az 1024×576 felbontás a 16:9-es képarány miatt jön. Valamint beállításra került a kimeneti fájl is.

A Video fülön választható ki a kimeneti Codec. A program H.264-et és általános MPEG-4 (XVID)-et ismer. Kódolási módszernek megadható minőség alapú, átlag bitráta, vagy cél fájl méret. Cél fájlméret és átlag bitráta esetén választható kétmenetes kódolás. Ennek az a lényege, hogy az első menetben csak egy analízis történik, hogy a második, tényleges kódolási menetben a lehető legkisebb fájl jöjjön létre úgy, hogy ez ne menjen a minőség rovására. Ezen képernyőn állítható még be a képkocka sebesség is. Ezt érdemes a bemenettel megegyezőn (Same as source) hagyni. Akkor érdemes csak módosítani ha hordozható eszközre kódolunk.

Ezután az Audio Fülön a kódolásra szánt hangsávokat adtam hozzá a fájlhoz. Angol és Magyart (de hogy minek? Mikor az esetek nagy részében rossz a szinkron és hang minőség is gagyi, de ez más tészta…) jelen esetben. 2 Csatornás downmix esetén 192Kbps is elegendő, 6 csatorna esetén 448Kbps-t vagy többet érdemes választani. MKV konténer esetén opcióként van AC3 és DTS Passtrough (Hang 1:1 másolása a kimenetre) opció is. MP4 esetén is lehetőség van AC3 Passtrough választására. De mivel elég kevés lejátszó és eszköz támogatja ezen opciót nem érdemes választani.

Feliratok a Subtitles fülön adhatóak a kimeneti fájlhoz. SRT és VobSub (DVD felirat formátuma) fájlokból képes dolgozni a program. A Default jelölőnégyzet beállításával a kiválasztott felirat alapértelmezett lesz. A Burned in jelölőnégyzet bekapcsolása a kimeneti képbe beleégeti a feliratot. A Forced jelölő négyzetet olyan feliratok esetén érdemes bepipálni, ami siketek és nagyothallók számára készült.

Mivel az MKV és az MP4 tároló formátum is képes fejezet információkat tárolni, ezért fejezet információkat a Chapters fülön állíthatunk be. A fejezet információk DVD forrás esetén automatikusan importálva lesznek.

Az Advanced fülön a video fülön kiválasztott Codec beállításai módosíthatóak igény szerint részletesen.

A kódolást az eszköztáron található Start gombbal lehet elindítani. Ez a processzor órajelétől és típusától függően eltarthat egy ideig. Hordozható lejátszóra kódolás előtt érdemes megnézni az eszköz dokumentációját a támogatott videó formátumokkal kapcsolatban.