Frissített Mikrovezérlő könyv

Áprilisban írtam, hogy dolgozok régóta egy mikrovezérlőkről szóló könyvön. Kicsivel több, mint egy év munka után a projekt egy új, fontos mérföldkőhöz érkezett.

Az áprilisban közzétett változat óta sok kisebb-nagyobb szakmai és helyesírási hiba javítva lett a könyvben. Ez nem történhetett volna meg azon emberek segítsége nélkül, akik vették a fáradságot, hogy elolvassák és ötleteikkel, észrevételeikkel hozzájáruljanak a mű tökéletesítéséhez. Köszönöm közreműködésüket.

Emellett bővült a könyv is. Bekerült egy digitális technika alapokról szóló fejezet és egy elektronikai alapismeretekről szóló fejezet is, valamint egy-két új projekt is bekerült a könyvbe.

A cím és a borító és megváltozott. Ennek oka az, hogy a könyv írása folyamán belebotlottam az Arduino mikrovezérlő platformba, ami Atmel mikrovezérlőkre épít. Ezért úgy gondoltam vétek lenne erről a remek platformról nem írni. Mivel ez nem PIC és elsősorban C helyett C++ nyelven programozható eszköz, ezért úgy döntöttem külön kötetet fogok szentelni neki.

A második kötet írása folyamatban van. Ha minden jól megy, akkor egy kezdetleges Alpha változatot még az év vége előtt fel fogok tenni. De ezt ne vegye senki sem 100%-nak.

A könyv letölthető innen