Gravis Ultrasound

Még a nyáron egy selejtezés kapcsán sikerült beszereznem egy eredeti, 1993-ben gyártott Gravis Ultrasound hangkártyát. 20 évvel ezelőtt ez a hangkártya igazi technológiai mérföldkőnek számított, úgyhogy ezen írás kapcsán visszamegyünk egy kicsit a múltba.

20 évvel ezelőtt a PC-n a multimédia igencsak gyerekcipőben járt. Egyrészt a gépek sebessége, másrészt meg az elegendő tárhely hiánya miatt. A hangkártyák akkori állapotát az őskáosz szóval lehetne most leírni. Minden gyártó a Creative Sound Blaster kártyájával való kompatibilitásra törekedett, mivel ez volt az úgymond első hangkártya és egységes szabvány hiányában vagy ehhez alkalmazkodott az ember, vagy nem számíthatott arra, hogy a programok támogassák.

A Gravis ebben az időben szembe ment az árral, és piacra dobta a Ultrasound hangkártyát, ami 1992-ben igencsak nagy technikai újdonság volt. Az eredeti Sound Blasterral szemben ez a kártya már képes volt CD minőségű hangok lejátszására. Valamint igazi nagy újdonsága a versenytársaihoz képest a MIDI szintetizátora volt. Lényegében ennek köszönhette a sikerét a kártya.

Akkoriban a játékok és programok zenéi nagyrészt MIDI technológiával készültek. Mára már majdnem kihalt ez a formátum, ezért érdemes róla egy keveset beszélni. A MIDI legegyszerűbben egy digitális kottaként fogható fel. Konkrét hangokat nem tartalmaz, csak utasításokat, amiből összeáll a zene, így a zene létrehozása teljes egészében a kártyára van bízva. Ezért minden kártyának akkoriban tartalmaznia kellett egy szintetizátor chip-et is, és ennek a minősége drámaian befolyásolni tudta a hangminőséget hangkártyánként. Manapság a MIDI formátum hanyatlásával a hangkártyák nem is tartalmaznak ilyen chip-et, helyette szoftverből szokták megoldani a dolgot. Ennek a minősége sajnos a béka s**ge alatt van, mivel nincs is igazából rá igény az MP3 és MP4 korszakban.

Akkoriban viszont létszükséglet volt a jó MIDI hangzás. A kártya újítása az volt, hogy nem jelgenerátorok összegzésével állította elő  a hangot, hanem digitalizált hangminták keveréséből. Ezen hangmintákból 32db-ot is tudott egyszerre kezelni a kártya, bár ehhez a sebessége majdnem kevés volt, szóval a sok hang használata a jelminőséget igencsak lecsökkentette. A hangminták az illesztőprogramban voltak tárolva, innen töltődtek be a kártya gyári 256Kb hangmemóriájába. Ezek után keverte a chip őket a hang előállításához. A hangmemória mérete bővíthető volt 1Mb-ig. Ezt viszont nem sokan tették meg, mivel a kártya akkor egy fél vagyonba került, a bővítés meg a másik félbe.

Annak ellenére, hogy a Sound Blaster-el nem volt teljes egészében kompatibilis a kártya, hatalmas népszerűségre tett szert, valamint a megjelenése után kiadott játékok többsége rendelkezett beépített támogatással a kártya számára.

További érdekesség lehet a kártyával kapcsolatban a hatalmas mérete és színe. A kártya nagyjából 20 centi hosszú és 10 centi széles. Igencsak nagy gépház kellett akkoriban a befogadásához. A kártya színe azért lényeges, mivel a Gravis volt az első gyártó, aki pirosra festette a kártyáit a tradicionális zöld helyett (később az ATI kártyák jellegzetessége volt ez).

Végezetül jöjjön egy kis összehasonlítás, hogy mennyire jól is szól a kártya 🙂