Régi Windows update fájlok eltávolítása

A Vista-ban bemutatkozott Windows Update rendszer fényévekkel jobbra sikerült, mint a Windows XP-ben. Azonban megvan az a szépség hibája, hogy egy koros rendszer esetén az elavult update fájlok megeszik a szabad helyet. Mai írásomból kiderül, hogy miként szabadíthatunk fel némi szabad helyet  a Windows mappában.

A probléma forrása a WinSxS nevű mappa, ami a DLL-ek különböző változatait tárolja, amit különféle programok igényelnek, így egy az egyben nem törölhető a mappa tartalma. Ha mégis megtennénk, akkor készítsük be a Windows telepítőlemezt, mert szükség lesz rá egy újratelepítés miatt.

Windows Vista rendszerhez a Microsoft adott ki egy eszközt, ami a Service Pack telepítése után a frissítés visszavonhatóságát szünteti meg, ezzel némi helyet felszabadítva. Ez az eszköz Windows 7 estén már be lett építve.

Azonban a Windows 7 Service Pack óta jó pár frissítés jött, amelyek nagy része az újabbak miatt feleslegessé vált. Ezek manuálisan eltávolíthatóak, na de nem sok ember tudja, hogy hol is lehet ezt megtenni, aki meg tudja, azzal nincs tisztában, hogy mit kell/lehet törölni. A probléma orvoslására a Microsoft az október havi “Patch-kedden” közzé tett egy frissítést, amivel a régi, elavult update fájlok törölhetőek.

Az eszköz a lemez karbantartóba integrálódik, a rendszerfájlok törlése gombra kattintva jelenik meg. A menüpont neve: Windows Update – törlés. Ez eltávolítja a nem használt update fájlokat. Egy rendszeresen frissítő Windows 7-es masinán akár 5Gb szabad hely is nyerhető a program futtatásával.

update_01 update_02

 

A Windows 8 felhasználóknak sem kell aggódniuk, mert az említett menüpont alapértelmezetten integrálva van a rendszerbe.

A frissítések törlése után újraindításra szükség lehet. Az említett frissítés Windows Update-en keresztül érkezik, az is lehet, hogy már telepítve van 🙂 Amennyiben még nem, akkor manuálisan a http://support.microsoft.com/kb/2852386 címről szerezhető be.